A vendégház, Magyarpolányban, Budapesttől 150 km-re, a Bakony erdeinek ölelésében, a 8-as főútvonaltól északra található. A Hosszúhegy lábainál elterülő zsákfaluban 1300-an élünk. Vendégszerető, barátságos emberek, akik szívesen fogadják az ideérkezők köszönését az utcán. Az utóbbi időkben fedezték fel a festői szépségű Magyarpolányt lakóhelyül művészek, fiatal értelmiségi családok. A csendes falucskában jól érzik magukat a pihenni, kikapcsolódni vágyó városi emberek is. Nálunk megtaláható a kék moha, mely csak ott terem meg, ahol jó a levegő.
Azok válasszanak minket, akik számára érték a természet közelsége, szépsége, és az épített környezet különlegessége.

A vendégház a polányi házakra jellemző stílusban, 2008-ban épült új ház. Berendezése is új bútorokkal történt. Az épület a telek sarkán, kertektől határoltan helyezkedik el. A csendet, csak a vendégszerető házőrző tacskó töri meg, üdvözölve az ideérkezőket.
A különálló vendégház a háziaktól távolabb esik, de elég közel ahhoz, hogy gondoskodni tudjunk a vendégekről, ha igénylik.
Három vendégszoba áll rendelkezésre egész évben a pihenni ideérkezőknek. Minden szobához tartozik külön fürdőszoba, tusolóval, WC -vel. A szobákban a két személy részére biztosított ágyakon kívül fekhellyé alakítható kanapék is vannak. Csecsemőknek utazóágyat biztosítunk.
A vendégek közösségi színtere a tágas egylégterű nappali- étkező-konyha, tízszemélyes asztallal kényelmes sarok ülőgarnitúrával, jól felszerelt konyhával. A ház fűtése padlófűtéssel, falfűtéssel történik. Televíziót a nappaliban nézhetnek a vendégek. Dohányozni a vendégházban nem lehet.
A hatalmas füves udvaron mindíg nyílik valamilyen virág a vendégek és a magam örömére .A kertben nyugágyak, kerti bútorok állnak a vendégek rendelkezésére.
A mozgásigényüket, sportolási igényüket a szomszédban található iskola nyílt sportpályáján, a falu -uniós elvárásoknak megfelelő- játszóterén is kielégíthetik.


Itt található a Királyház:

Nagyobb térképre váltás